Az év fiatal jazz-zenésze VII.

FELHÍVÁS "Az év fiatal jazz-zenésze - 2022." cím elnyerésére

A Magyar Jazz Szövetség hetedik alkalommal indítja el tehetségkutató versenyét Magyarországon, valamint a határon túl működő, jazz zenét oktató közép-, vagy felsőfokú zeneoktatási intézményben tanuló, magyar állampolgárságú fiatal jazz-zenészek részére.

Nevezési feltételek:

  • A pályázó magyar állampolgár.
  • A nevezés korhatára: 25 év.
  • A pályázó Magyarországon vagy a határon túl működő, jazz zenét oktató közép- vagy felsőfokú zeneoktatási intézmény – hangszeres vagy ének szakának – hallgatója.
  • Az intézmény, vagy a hangszeres tanára, az intézmény keretein belül jelöli őt „Az év fiatal jazz-zenésze - 2022.” címre.

A verseny menete:

A beérkezett jelöléseket a Magyar Jazz Szövetség Vezetőségének tagjaiból alakult három fős szakmai zsűri bírálja el, melynek eredményeként kiválasztott 6-8 jelentkező bekerül a Budapest Jazz Club-ban tartott nyilvános döntőbe.

A döntőben 2 kompozíciót kell előadni: egy szabadon választott sztenderd-et és egyet, amit a zsűri választ ki a repertoárból. A verseny napján, a döntő előtt hangbeállással egybekötött próba lesz a helyszínen.

Döntő - 2022. január 30. Budapest Jazz Club

A döntősök aláírásukkal vállalják, hogy a cím elnyerését követően, a Magyar Jazz Szövetséggel együttműködnek. Ez a dokumentum is elérhető a Magyar Jazz Szövetség honlapján.

A döntő végén két díjat osztunk ki:

  1. Szakmai zsűri díj
  2. Közönségdíj

Mind a két díjazott érdemes lesz az „Az év fiatal jazz-zenésze 2022.” címre

Amennyiben a zsűri, és a közönség azonos nyertest választ, abban az esetben a közönségdíjat a második legtöbb szavazatot kapó versenyző nyeri el.

A díjat egy személy csak egyszer nyerheti el.

A zsűri által odaítélt díjjal járó nyeremények:

  1. Fellépési lehetőség a Budapest Jazz Club-ban
  2. Fellépési lehetőség az If Café-ban
  3. Fellépési lehetőség a Magyar Jazz Ünnep 2022-es rendezvényén
  4. Részvételi lehetőség egy, a Magyar Jazz Szövetség által támogatott nyári jazztáborban
  5. Fellépési lehetőség a 2022. évi Debreceni Jazz Napok-on
  6. Fellépési lehetőség egyéb vidéki helyszíneken és fesztiválokon
  7. Média-megjelenés bemutatkozási lehetőséggel

A közönségdíjat elnyerő versenyző nyereménye:

  1. Fellépési lehetőség a Budapest Jazz Club-ban
  2. Fellépési lehetőség az If Café-ban
  3. Fellépési lehetőség a Magyar Jazz Ünnep 2022-es rendezvényén
  4. Részvételi lehetőség egy, a Magyar Jazz Szövetség által támogatott nyári jazztáborban
  5. Fellépési lehetőség a 2022. évi Debreceni Jazz Napok-on
  6. Fellépési lehetőség egyéb vidéki helyszíneken és fesztiválokon
  7. Média-megjelenés bemutatkozási lehetőséggel

A nyeremények nem tartalmazzák az útiköltséget, valamint a költőpénzt.

A nyerteseket a koncerteken minden esetben profi, elismert magyar jazz-zenészek kísérik.

A nyerteseket delegáló oktatási intézmények külön elismerésben részesülnek.

Pályázni a NEVEZÉSI LAP-on lehet az alábbi kötelező mellékletek beadásával:

  • Az oktatási intézmény hivatalos jelölése (intézményenként maximum három fő részére adható, három különböző hangszeres/énekes tanuló részére)
  • A jelölt önéletrajza - koncertképes repertoár jazz sztenderdekből (minimum 20)
  • 10-15 perces demó anyag - 2-3 rövid jazz sztenderd, téma, és improvizációs játék – Youtube-ra feltöltve, link megadásával.

Az adatalapot és mellékleteit e-mailben kell megküldeni a Magyar Jazz Szövetség Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címére legkésőbb 2021. december 31-éig.

 

Magyar Jazz Szövetség

 

Támogató:

nka kislogo

ELÉRHETŐSÉGEINK
    • Címünk

      1136 Budapest, Hollán Ernő u. 7.

      Kövessen minket!

    • Kapcsolat

      E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.