Oláh Szabolcs

  • Név:
    Oláh Szabolcs
  • Születési év:
    1982
  • Iskolai végzettség:
    Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
  • Tevékenységek:
    előadóművész, zenekarvezető, zeneszerző, hangszerelő, oktató
  • Stílus:
    Modern jazz
  • Hangszerek:
    Gitár
  • Együttes:
    Oláh Szabolcs Quintet
  • Életrajz:
    Oláh Szabolcs zenéjének karakterét a dallamokkal való különleges kapcsolata határozza meg, amelyek úgy áradnak teljes természetességgel, ösztönösen, hogy közben mindvégig hallatszik rajtuk az átgondoltság. A jól kivehető jazzgyökerekkel rendelkező gitárostól nem állnak távol a stílusbeli határvillongások sem, magabiztos arányérzékkel engedi be a különböző hatásokat a zenéjébe, ugyanazzal a higgadtsággal, ami a játékából is árad. Tizenöt éves korában váltott hegedűről gitárra, az pedig már idejekorán, a gimnáziumi évei alatt kiderült, hogy a zeneszerzésben tud igazán kiteljesedni. Big band-hangszerelések iránti érdeklődése hozta magával, hogy öt évig dolgozott a Modern Art Orchestrával. 2012-ben alapított saját kvintettjével öt albumot jelentetett meg. Oláh Szabolcs zenéje ezeken a lemezeken érett derűvel szólal meg, mély érzékenységgel egyensúlyozva a lélek dolgai között. „A kompozíciók elragadóak és az előadásuk első osztályú.” (Mike Gates, UK Vibe, 2019)
  • Diszkográfia:
    Connection (2013)
    Gleam (2015)
    Álomösvény (2016)
    Message from The Sun (2017)
    Crystal Brook (2019)
  • Publikáció:
  • Díjak, elismerések:
    2014: Jazz bigband hangszerelő és zeneszerző verseny, Budapest – legjobb kompozíció. 2008: Artisjus Zenei Alapítvány Díja. 2007: Barga Jazz International Jazz Competition, Olaszország – 1. díj az Oláh Szabolcs Quartettel. 2006: Ablakos Lakatos Dezső Jazz előadóművészeti ösztöndíj. 2004: Jazz bigband hangszerelő és zeneszerző verseny, Budapest - legjobb hangszerelés. 2004: Belvárosi Lipót-Napok Jazz-combo verseny, Budapest – 1. díj az Oláh Szabolcs Quartettel

Elérhetőség

  • Email:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Telefon:
    +36203910262
  • Honlap: